Mastercard Labs a pénzügyi integrációért

A hetedik Mastercard innovációs központ, a pénzügyi integrációt ösztönző Mastercard Labs az első központ Afrikában, és az első olyan egység, amelyik kizárólag a pénzügyi integrációra koncentrál.

A Bill & Melinda Gates Foundation által támogatott központ célja az, hogy a Mastercard innovációs és globális pénzügyi integrációs kapacitása, valamint a helyi szakértelem és eredmények kombinációja révén több mint százmillió ember életét könnyítse meg.

A pénzügyi integrációt ösztönző Mastercard Labs segítségével a Mastercard azon átfogó célkitűzését igyekszik megvalósítani, hogy a pénzügyi szolgáltatásokból korábban kizárt 500 millió fogyasztót integrálja a kormányzatokat, a magánszektort és a civil szervezeteket tömörítő, köz- és magánszféra közötti partnerségek révén. Meggyőződésünk, hogy közösen javíthatjuk a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést és az ilyen szolgáltatások felhasználását, ami végső soron elősegíti a teljes növekedést, és új távlatokat és lehetőséget nyit meg az emberek előtt.

Hogyan segítünk?

Nem egyszerűen a régi termékeinket használjuk fel újra. Ehelyett jól bevált innovációs eljárásunkat követjük, és szorosan együttműködünk az érintettekkel. Így gyorsan feltérképezhetjük az  igényeket, és olyan új termékeket és szolgáltatásokat hozhatunk létre, amelyekre leginkább szükség van.

Lényegében az egyik legsürgetőbb globális problémára összpontosítunk – amely egyúttal szerves része a Mastercard üzleti céljainak is –, mégpedig arra, hogy kétmilliárd felnőttnek nyújtsunk lehetőséget a pénzügyi szolgáltatások igénybevételére.

Megoldások mérlegelése

Prototípusokat készítünk, alaposan átgondoljuk a kiválasztott ötleteket, és teszteljük a jól működő megoldásokat Afrikában és más feltörekvő piacokon. Ha pedig partnerünknek már van ötlete, ami csak tesztelésre vár, az innovációs eljárásainkat, márkánkat és hálózatunkat felhasználva segítünk az ötlet megvalósításában.

Partnerség különböző ágazatok képviselőivel

Partnereink között több különböző ágazat képviselteti magát, így civil szervezetek, alapítványok, trösztök, pénzintézetek, felsőoktatási intézmények, technológiai vállalatok, mobilhálózat-üzemeltetők, minisztériumok és kormányzati intézmények, kutatási szervezetek és startupok képviselőit is magunk mellett tudhatjuk.

Partnerségi szemléletünk lehetővé teszi, hogy új ötletekkel álljunk elő a mezőgazdaság, az oktatás, az egészségügy, a kereskedelem és a vállalkozások, az energiagazdálkodás, a vízgazdálkodás, a szennyvízkezelés és az élőhelymegőrzés terén, és foglalkozzunk az ezeket a területeket érintő kihívásokkal és a lehetőségekkel. Az innovációs igényektől függően egy vagy akár több partnerrel is együttműködünk.

Többet szeretne tudni arról, hogyan lehet a partnerünk?

Kapcsolat

Gyakran ismételt kérdések

Miért fontos a pénzügyi integrációt ösztönző Mastercard Labs?

Napjainkban kétmilliárdan élnek úgy, hogy nem jutnak hozzá a hagyományos értelemben vett pénzügyi eszközökhöz és szolgáltatásokhoz, ezért világszerte fel kell gyorsítani a kereskedelmi szempontból életképes termékek és szolgáltatások fejlesztését. 

Miért Afrikában található a pénzügyi integrációt ösztönző Mastercard Labs?

Úgy véljük, hogy ezen a kontinensen találhatók a digitális pénzügyi szolgáltatások megvalósítása és elérhetővé tétele szempontjából legsikeresebb országok. Mivel a központ Kenyában található, regionális és nemzetközi hatásra egyaránt számítunk.

Mennyivel járul hozzá ehhez a kezdeményezéshez a Gates Foundation, és hogyan használják fel a támogatást?

Az elmúlt három évben 11 millió dollárnyi támogatás érkezett a Bill & Melinda Gates Foundation alapítványtól, amelyet a Mastercard Labs a helyi vállalkozókkal, kormányzatokkal és más afrikai érdekelt felekkel közösen kidolgozott új ötleteket valósítja meg rövid idő alatt.

Milyen a központ innovációs módszertana?

Olyan összehangolt, kipróbált és jól működő eljárással dolgozunk, amely az ötletgyűjtés mellett műszaki és üzleti értékelést is alkalmaz, amelynek alapján prototípusokat készítünk, próbaüzemet tartunk, majd végül élesben használjuk a terméket, illetve a szolgáltatást. Minden lépés a Mastercard bevált gyakorlataira épül: a vállalat ezeket a gyakorlatokat a legmodernebb technológiai megoldásokat alkalmazva csaknem 50 év alatt alakította ki a fizetési ágazat piacán.

Mit jelent a pénzügyi kirekesztés?

A pénzügyi kirekesztés azt jelenti, hogy nincs lehetőségünk igénybe venni azokat az alapvető pénzügyi szolgáltatásokat, amelyeket természetesnek veszünk, azaz nem tudunk takarékoskodni, hitelt igényelni, biztosítást kötni stb. Következésképpen egy olyan készpénzalapú gazdaságban ragadunk, amely növekvő bűnözést, életszínvonal-romlást és magasabb költségeket eredményez.

Milyen az a jövő, amelyben többen férnek hozzá a pénzügyi szolgáltatásokhoz, mint most?

A jövőben egy valódi globális gazdaság jön létre, melyben előtérbe kerül a digitális összeköttetés, és kevésbé függünk a készpénzhasználattól. A pénzügyi integráció pozitív következményei:

  • a középosztály bővülése;
  • javuló esélyegyenlőség;
  • a társadalmi szerepvállalás és a gazdasági mobilitás növekedése;
  • a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkenése;
  • bővülő lehetőségek az emberek számára.